Napocska Családi Bölcsőde

Kisgyermekes anyukaként szembesültem a problémával, miszerint bölcsődei szolgáltatás hiányos település Kalocsa. Egy önkormányzati bölcsőde működik a városban, és a férőhely nem elegendő a lakosság és a környező települések számára. Így 2021. április 6-án megnyitottam a város első családi bölcsődéjét.
Sok nyílt napot szerveztem, ahol a szülők megismerhették ezt a fajta szolgáltatást, betekintést nyerhettek a leendő bölcsibe, választ kaphattak kérdéseikre. Izgalmasan indult ez az új ellátási forma városunkban, mind a szülők, mind az én számomra. Köszönöm a bizalmat, mellyel már annyian megtiszteltek és tisztelnek azóta is, és hozzák hozzánk legféltettebb Kincseiket!
Kuti Anett

Kuti Anett

Bölcsőde vezető, kisgyermeknevelő

Egészen fiatal korom óta szeretek gyerekekkel foglalkozni, volt szerencsém óvodában dajkaként dolgozni, majd egy kisebb kitérő után, két kisebb gyermekem nevelése mellett jött az ötlet, hogy szívesen tovább fejleszteném ismereteimet ezen a területen. Pedagógiai asszisztens, majd kisgyermekgondozó, -nevelői végzettséget is szereztem. Gyermekeim megszületése után tudtam, hogy nem szeretnék sok időt távol lenni tőlük, valamint, hogy a gyermekvállalás a mai társadalmi viszonyok között óriási terhet ró a szülőkre. Ezért döntöttem úgy, hogy olyan helyet teremtek, ahol mindez megvalósulhat, és még a segítségére is lehetek más szülőknek, akik hasonló cipőben járnak. Így álmodtam meg a Napocska Családi Bölcsődét.
Folyamatosan továbbképzéseken veszek részt, hiszen számomra fontos, hogy munkám maximális végzésének érdekében ismereteimet bővítsem. Legutóbbi továbbképzésem az átlagtól eltérő fejlődésmenet gyanújeleinek felismeréséről szólt.
Endrődi Veronika

Endrődi Veronika

Kisgyermeknevelő

Endrődi Veronikának hívnak. 2019 óta nyugdíjas vagyok, ezt megelőzően 12 éven át a kalocsai önkormányzati bölcsődében dolgoztam kisgyermeknevelőként. Alapképesítésem csecsemő- és gyermekgondozó, mellé elvégeztem a kisgyermekgondozó, -nevelői képzést is. Már a `80-as évek elején is dolgoztam bölcsődében.
Egy 35 éves fiú édesanyja és egy 4 éves kislány nagymamája vagyok. 2022 novemberében kaptam a Napocska Családi Bölcsőde vezetőjétől a felkérést, hogy nyugdíj mellett dolgozzak nála kisgyermeknevelőként, amit örömmel vállaltam. Nagyon jó kollektívába kerültem, szeretek itt dolgozni. A bölcsődébe járó gyermekekkel sokat énekelek és mondókázok, valamint játékos torna-kezdeményezést szoktam nekik tartani.